Tizenegyedik rész!

Tudom, régen volt rész! DE most meghoztam veszekedés és egyéb finomságok!

Damon is feltűnik!:)

Part 11*

Visszamentem a Salvatore-házhoz. Vissza kellett mennem. A cuccaimért biztosan. Nem mehetett ez így tovább. Nem volt semmim, amit felvehetnék. A szállodai törülközőket és fürdőszobai dolgokat használtam...

"Brrr..."

És hiányzott a kedvenc samponom meg a fésűm... Meg úgy minden!

Szóval elhatároztam, hogy nincs mese elmegyek a Salvatore- házba, összepakolok és elhozom, ami engem illet. Tökmindegy kin kell átverekednem magam értük.

Nagyot szippantottam a kora esti levegőből és felnéztem a ház homlokzatára. Lehetett vagy kétszáz éves.

Miután- csodával határos módon- Silas eltűnt, mint a kámfor, mikor meglátta Trevor nyakláncát, megmondtam új ismerősömnek, hogy dolgom van. Megbeszéltük, hogy később a Grillben találkozunk, aztán eljöttem. Útközben sikerült jól felhergelnem magam, így elég dühösen érkeztem volt lakhelyemhez. Direkt nem az otthon szót használtam...

Bizonytalanul álltam az ajtóban, de amikor bevillant milyen szaga van a szállodai szappannak mindent elfelejtve, mélyet sóhajtva léptem be. Vagy talán helyesebb a rontottam be kifejezés.

Nem néztem körül a nappaliban. Automatikusan pakolgatva a lábaim az emeletre tartottam. Damon egyelőre még nem toppant elém. Ha mégis felbukkan tuti ideges lesz az utóbbi két napban a tőle jövő hívások és üzenetek figyelmen kívül hagyásáért.

Valahogy most nem tudott érdekelni. A lépcső tetején jobbra fordultam. Erre van a szobám, vagyis a vendégszoba.

Gondolkodás nélkül nyitottam be a helyiségbe. Minden a helyén volt, semmi sem változott és semmi sem volt más. Kivéve az ágyon ücsörgő Damont. A kezében kristálypohár.

"Nem is ő lenne"- gondoltam.

Már éppen szóra nyitottam a szám, amikor felnézett. Lassan. Semmi kétség, tudta, hogy én vagyok az. Fogadni mernék, hogy már várt rám. Biztosan végighallgatta, ahogy kinyitom az ajtót, balra fordulok...felmegyek a lépcsőn. Ott egy jobbkanyar és már itt is voltam. Farkasszemet néztem vele. Félmosolyra húzódott a szája. Felnevetett, halkan, furcsán. Majd beszélni kezdett.

- Kit látnak szemeim, csak nem a csodálatos Elena jött vissza?- felállt az ágy széléről. A tekintete zavaros volt.

"Részeg. Semmi kétség"

Mélyet sóhajtottam és a szemébe fúrtam a pillantásom. Lélekben felkészültem a haragjára. Nem kellett sokat várnom. A düh szinte kirobbant belőle.

– Oh, csak nem kíváncsi vagy rám? Hogy is mondhatok ilyet Miss Gilbert tojik a fejemre, igazam van?- köpte a szavakat. Gyorsan beszélt, hadarva, hamar el akart mondani mindent mielőtt félbeszakítom.- Figyelj, én rohadtul leszarom, hogy te mivel törődsz ezentúl és mivel nem! Megpróbáltalak megvédeni! De nem csak most, hanem százszor és ezerszer is! Vérfarkas mérget döftek belém, megkínoztak, megvertek és én eltűrtem! Érted!- kis szünetet tartott köpni- nyelni nem tudtam, rádöbbentem,igenis durván viselkedtem Damonnel.

"A francba! Azt tudtam, hogy valami megváltozott bennem. Megváltoztam. De hát ennyire?!"

Csak néztem Damon gyönyörű kék szemét, elnyílt, ziháló ajkát. Szeme színét akaratlanul is összehasonlítottam Trevoréval. Mint aki kómából ébred ráztam meg a fejem, arra eszméltem, hogy Damon újra beszél.

-...és azt mondtad, hogy szeretsz, már ne is haragudj meg szívecském, de ezek után a szavak után nem azt vártam volna, hogy két teljes napig teszel a fejemre, meg a kísérleteimre, amik arra irányultak, hogy beszéljek veled. Ráadásul egy tökidegen paraszttal mászkálsz már egy ideje, ne tagadd, Caroline látott titeket és bár...

– Eszem ágában sincs tagadni és Trevor nem paraszt!- tört ki belőlem a düh, eddig bírtam a sértéseket és a szemrehányásokat, amik eddig záporoztak a fejemre.

Azonnal válaszolt.

- Szóval az édeskének neve is van?- közelebb lépett és incselkedve megfogta az egyik hajtincsem

.- Az a nagy büdös helyzet...- kezdte, miközben a hajamat csavargatta az ujjával.- hogy neki csak egy dolog miatt kellesz.

Fellángolt bennem a düh, kikaptam a kezéből a hajam és hátat fordítottam neki, mielőtt pofon vágom.

Megkerültem az ágyat és a másik oldalon leguggolva előkotortam a bőröndöm a bútor alól. Rá sem néztem Damonre. 

„Mivel vágjak vissza neki?”- kattogott az agyam.

Gyakorlott mozdulattal húztam ki a bőrönd cipzárját és a szekrényemhez léptem. Szerencsére nem volt sok cuccom. Nem bajlódtam a hajtogatással egymás után hajigáltam a bőröndbe a kabátokat, fodros és kivágott felsőket, nadrágokat és szoknyákat válogatás nélkül.

– Szóval ennyi volt?- Damon lemondóan csapta le poharát a fésülködő-asztalra.

Nem válaszoltam, csak mélyet sóhajtva elléptem mellette. Végigrobogtam a folyosón egészen a fürdőig. Már a fogkrémemet fogtam, amikor megállt az ajtóban.

– Elena, én... én...-küszködve kereste a szavakat. Majdnem megsajnáltam, de csak majdnem. Azok után, amiket mondott és hogy visszautasított nem akartam sajnálni.- Én nem akarom, hogy vége legyen.

Éppen a fésűmért nyúltam, most megállt a kezem a levegőben.

Hitetlenkedve emeletem rá a tekintetem.

– Miért lenne vége?- ártatlan volt a hangom.

A kérdést akaratlanul-meglepetésemben-tettem fel. De meg is bántam rögtön. Lesütöttem a szemem és tovább pakolásztam.

– Emiatt a...- komoly erőfeszítésébe került, hogy ne használjon valami nyomdafestéket nem tűrő szót. Gondolatban jutalmaztam az erőfeszítését, mégis újra elléptem mellette és visszamentem a szobába.

A fürdőszobai cuccokat a bőröndbe dobtam és hozzáláttam az éjjeliszekrény és a fésülködő-asztal kirámolásához.

Éppen a sminkcuccaimat szedegettem össze-amiket egyébként egy hónapban jó ha ötször használok- amikor mögém lépett.

Felnéztem. A tükörben ott állt mögöttem a tökéletes férfi… Nem is tudom, hogy képzeltem ezt az egészet. Trevor hirtelen távolinak tűnt és szürkének.

Megfordultam és szemben találtam magam egy gyönyörű tengerszínű szempárral. A szemceruza kihullott a kezemből, ahogy átfogta puha kezével a derekam. Megfogta az arcom.

Félmosolyra húzta a száját. Önelégült, de kifejezetten izgató mosolyra.

Nem tudtam lélegezni sem. Felgyorsult a szívverésem és csak néztem csodálatos ajkát. Feljebb csúszott a tekintetem. Orra szoborszerűsége elvarázsolt.

Akaratlanul és mélyet sóhajtottam amikor elértem a szemét.

„Ez nem igazság! Most veszekednünk kéne!

– Damon...- suttogtam vágyakozóan.

Mire felnevetett és elengedte a derekam, hátrébb lépett.

„ A francba!”-a forróság elszivárgott a bőrömből, sóvárgást hagyva maga után.

Dühösen hajoltam le a ceruzáért és lecsaptam az asztalra. Gyorsan szedegettem össze a többi cuccot és egy halványkék vászontáskába. Majd belevágtam a nyitott bőröndbe. Dühös voltam.

– Hiába mászkálsz Trevorkával mégis engem kívánsz.- kacagott gúnyosan.

Kitört belőlem a düh. Kiáltozva léptem oda a kristálypohárhoz és megragadtam.

– Te egy alkoholista állat vagy, Damon! Én … mindig ebbe menekülsz ugye?- ráztam meg mérgesen a poharat. Kitágult szemmel nézett rám.- Mert ez a te életed! Vagy kikapcsolsz vagy berúgsz! Senki nem csinálta még ezt velem! Akkor magadnál voltál, amikor lefeküdtünk? Vagy én is csak egy olyan dolog vagyok, ami elvonja a figyelmed a problémákról és...?- elcsuklott a hangom.. sosem voltam jó a beszédek mondásában.

– Nekem ennél sokkal több kell, hogy berúgjak és nem menekülök a dolgok elől! Szeretlek! És ha neked semmit nem jelent ez a kicseszett szó, akkor menj el ezzel a sráccal Párizsba és ne gyere vissza!

„A francba. Ez fájt!”

Igaza volt, nagyon is.. De.. várjunk csak..

– Honnan tudod, hogy felajánlott egy Párizsi utat?

Vállat vont.

– Ne kémkedj utánam! Ez a saját életem, ne akard meghozni a döntéseim helyettem !

– Menj el vele... Párizsban az együttlét sokkal szebb!- kacsintott flegmán.

– Nem fogok vele lefeküdni!!

– Valóban? Mert ő le akar veled! Mi másért vinne Párizsba pár nap ismeretség után?

– Mert kedves és látja rajtam, hogy torkig vagyok Mystic Falls-szal!

– Ha elmész vele...-tétovázott kimondja-e.- Mással is torkig leszel!

– Hogy lehetsz ilyen disznó?- kiáltottam, ez volt az utolsó csepp. Földhöz vágtam a kezemben szorongatott poharat, majd óriásit pofont kevertem le neki.

Odaléptem a bőröndhöz és behúztam a cipzárt.

Nem válaszolt és ez meglepett. Az ajtó felé húztam a bőröndöm, megvető pillantásokat küldtem felé.

Átemeltem a könnyű táskát a küszöbön és elindultam a lépcső felé.

Hirtelen toppant elém, a semmiből és megállt a lefelé vezető első lépcsőfokon. Így csak pár centivel volt nálam alacsonyabb.

– Kérlek, ne menj el!- suttogta. De nem kért bocsánatot és ez nem kerülte el a figyelmem, a dühöm azonban nyom nélkül eltűnt.

– Sajnálom, Damon! Tényleg! Tiszta szívből sajnálom!

Fellépett mellém hátrálásra kényszerítve.

– Megoldjuk!... Esküszöm, mint mindent!

Lemondóan ráztam a fejem és sütöttem le a szemem.

– Nem, Damon!.. Talán.. az lenne a legjobb..-gombóc kúszott a torkomba, nehezen tudtam beszélni tőle, végül mégis kimondtam..- ha... pár hónapot különtöltenénk!

Megrándult az ajka. Láttam a szemében a sértettséget, meg talán egy könnycseppet.

- Legyen pár hét!- javítottam ki magam gyorsan, látva a fájdalmát és érezve a magamét.

„Hisz, szeretem! Pár hónap...az kegyetlenség külön!”

– Rendben...- sóhajtott.- Azt hiszem igazad van!

Meglepett, hogy beleegyezett, kicsit rosszulesett, de már nem volt visszaút.

Mardosott a bűntudat és a keserűség. Így álltunk egymással szemben. Kezemben a bőrönddel a lépcső tetején.

– Vigyázz magadra!- suttogta.

Előrehajolt és ajkával súrolta homlokom bőrét.

Elmosolyodtam, ahogy megéreztem ismerős illatát. Mohón felemelkedtem, hogy elérjem az száját...

 Hirtelen belém hasított az üresség érzése.

Kinyitottam a szemem.

Nem volt más előttem, csak az üres levegő, a lépcső és a földszint.

Meg persze az előttem álló hosszú hetek..